A növényi gyógyítás története

A fitoterápia, a növényekkel gyógyítás az emberiség legősibb idejéből ered. Csak feltételezzük, hogy őseink miképpen fedezték fel a növények hatásait. Valószínű, hogy az állatoktól is tanultak, hiszen ők ösztönösen különféle gyógynövényeket keresnek és fogyasztanak betegségeikre. Nagy, de kitartó erőfeszítések – tévedések, próbálkozások – révén vált a gyógynövények használata az emberiség hasznára. A hosszú évszázadok folyamán összegyűlt értékes tapasztalatok napjainkban is felhasználhatók. Nagy lendületet vett az utóbbi évtizedekben a kutatás és a gyógynövények klinikai alkalmazása, ez alátámasztotta a tapasztalatokat és sok új eredményt is hozott.

Több ezer éves tibeti, kínai, indiai gyógynövényleírások voltak a gyógyításnak szentelt legrégebbi könyvek. A görög kultúra fénykorában nagy szerepet szántak a diétának és a gyógynövényeknek. Hippokratesz idején az orvosok segítői a természetes gyógymódokkal orvosló gyökérmetszők, gyógyszerkészítők és –árusok, tornamesterek és szülésznők voltak. Hippokratesz után az ókori, majd a középkori Európában rengeteg gyógynövénykönyv íródott. A kolostorok kertjeiben gyógynövényeket termesztettek, és a szerzetesek voltak a leghozzáértőbb alkalmazóik. A kolostori orvostudomány hagyományait a lelkipásztorok örökítették tovább a későbbi években, mert nem elégedtek meg a csupán lelki vigasz nyújtásával, hanem természetes gyógymódokkal segítettek a testi szenvedéseken. A kolostori gyógynövényismeret nyomait a magyar népi orvoslásban is fellelhetjük és sok növény a kolostori kertekből került át a falusi konyhakertekbe.

A népi gyógyászat folyamatosan gyarapodott és gyarapszik, nemcsak az ősi ismereteket őrizte meg. A hagyományok továbbélését népszerűsítéssel kell fenntartani, elősegíteni, hiszen a szintetikus gyógyszerek fogyasztása évről évre aggasztóan emelkedik.